#szürkenapokspiritualitása

Szürkeség nappal. Korán kezdődő esték. Hűvös van (kint biztos, néha bent is). Nem mindig szeretem ezeket a napokat. De mélabú helyett most megállok. Mire hív vajon a természet, mire az Élet Istene? 

És akkor eszembe jut egy Joyce Rupp versima. Joyce egy amerikai szerzetesnő, aki sok lelkiségi könyvet írt, még több lelkigyakorlatot kísért, de ennél is fontosabb,hogy megenged magának nehéz érzéseket, témákat, hogy ezekkel is lehet imádkozni - az Isten nem csak a szépben, a fényesben, a vidámban van jelen. Hátha jó útitársunk lesz a szürkenapokhoz.

Joyce Rupp: A tél palástja

Ebben az évben nem akarom,
hogy a sötétség elhagyjon.
Szükségem van némaságának
mozdulatlan ölelésére,
hosszúra nyúló karmazsin
palástjára.
Túl sok fény
szakított el
az érlelődés
kamrájától.

Hadd jöjjön későn
a hajnal,
hadd érkezzen korán
a napnyugta,
hadd nyúljanak el
az esték,
míg én belesimulok
lényem mélységének
szakadékába.

Hadd feküdjek lelkem
barlangjában,
mert a túl sok fény
megvakít,
ellopja
a kinyilatkoztatás
forrását.

Hadd keressek vigaszt
a tél átvonulásának
üres terein,
azokon a tágas, sötét
éjszakákon,
amelyek sosem mulasztják el,

hogy menedéket adjanak. 

(Eredeti cím: Joyce Rupp - Winter Cloak, saját fordítás

Fénykép: Amanda Clark illusztráció)