#igentmondaniMáriával

Egy márciusi napon, főzés, mosás, babakocsi tologatás, kerti teendők ilyen olyan lendülete között harangoznak, és eszembe jut, hogy ma a katolikus naptárban ünnep van (reményeim szerint ünnep vallástól függetlenül bárki hétköznapjában lehet): egyszer egy átlagos hétköznap egy fiatal nőt szívében megszólaló legmélyebb vágyában meglátogatta a Jóisten, és ő igent mondott egy gyermek foganására. A szentírás katarktikusnak mutatja be ezt a pillanatot.

Én azt hiszem, mindannyian éltünk meg ilyen katarktikus pillanatot, amikor nagy igenek születtek meg a szívünkben. Kicsit mint az álom cipő - elsőre katartikus. Aztán kicsit nyom, feltöri a sarkunkat, és egy idő után megszokjuk, aztán talán meg is unjuk.

Én a mai ünnep kapcsán leginkább azt kérdezném meg Máriától, hogy ő hogyan őrizte magában a lendületet, az első igen örömét? (Hisz biztos vagyok benne, hogy őt is kínozta az alváshiány, a hétköznapok valamely gondja, nyűgje.)

Addig is, míg a saját válaszom rügyet fakaszt, itt egy Madeleine Delbrêl versima. Hogy a hétköznapjainkba újra meg újra extatikus perceink is legyenek.

Madeleine Delbrêl: Akarataid extázisa

Ha azok, akiket szeretünk, kérnek tőlünk valamit:

hálásak vagyunk érte.

Ha Te, Urunk, kérnél tőlünk valamit,

egész életünk során egyetlen egyet,

elámulnánk a csodálkozástól,

és létünk nagy eseményének tartanánk,

hogy egyszer teljesíthettük a Te akaratodat.

Mivel azonban minden nap,

minden órában, minden percben

részesítesz e tisztességben,

oly természetesnek vesszük azt,

hogy elfásulunk,

hogy belefáradunk.

Pedig ha belátnánk, hogy titkaid

számunkra mennyire felfoghatatlanok,

elámulnánk annak tudatára jutva,

hogy napjaink apró feladatai

a Te akaratodnak felcsillanásai.

A minket körülvevő vaksötétben

elkápráztatna annak felismerése, hogy kötelességeink mind:

megszámlálhatatlan,

pontos,

személyes

vonatkozású sugarai a Te akaratodnak.

Ha ezt egy napon megértenénk,

úgy járnánk azontúl a világban,

mint valamiféle próféták;

mint a Te apró elrendeléseidnek látnokai,

mint a Te szándékaidnak képviselői.

Semmit se tartanánk csekélynek,

mert mindent Te akarnál.

Semmit se éreznénk túl nehéznek,

mert minden Benned gyökerezne.

Semmit se néznénk szomorú szemmel,

mert minden a Te szándékod volna.

Semmit se tartanánk unalmasnak,

mert mindenben Téged szeretnénk.

Mi mindannyian extázisra rendeltettünk, arra hivatottan,

hogy kilépjünk kicsinyes számításainkból;

hogy óráról órára felbukkanjunk a Te terveidben.

Nem vagyunk sohasem szánalmas magunkra-hagyottak,

hanem boldog meghívottak,

akiknek tudtára adatott a Te tetszésed,

akik életük minden percében hívásodat halljuk,

mert szükséged van ránk;

hiányozna Neked mindaz, aminek elvégzését megtagadnánk:

Ki foltozná meg helyettünk a ruhát,

ki válaszolná meg a levelet,

a gyereket ki öltöztetné fel,

férjünk homlokáról ki simítaná el a ráncokat,

ki nyitna ajtót, ki emelné fel a telefonkagylót?

A fejfájással együtt, amit el kell viselnünk,

mind megannyi ugródeszkák ezek az extázishoz,

megannyi híd, hogy átmenjünk rajta;

szegényes akaratunkból,

rosszakaratunkból,

a Te tetszésed derűs partjaira.